Őszintén szólva nagyon szkeptikus voltam a tanfolyammal kapcsolatban, illetve a saját képességeimmel kapcsolatban, de három kisgyerek mellett úgy éreztem, hogy muszáj csinálnom valamit kikapcsolódásként, amivel alkotok, létrehozok.
A rajzolás, festés mindig tetszett, de az általános iskolai rajzórák alapján nem igazán ment, ezért nem is csináltam. Neten véletlenül rátok találtam és gondoltam miért ne adhatnék egy lehetőséget Nektek és főleg magamnak.
Eléggé le vagyok maradva, de télen igyekszem felzárkózni. A tanfolyam kezdetekor megcsináltam tükörből az önarcképet és úgy 2 hete megrajzoltam az Angelina Jolie portrét. Lelkiismeretesen megcsináltam a feladatokat végig. Mondhatom, hogy a megtett utat is nagyon élveztem, még a vonalas rajzok is kikapcsolódást jelentettek és amikor ránéztem végül, akkor "jaj, ilyen szép lovat még életemben nem rajzoltam!" Az valami fantasztikus érzés volt. Az eredmény hihetetlen hihetetlen!
A Jolie portré után vettem a bátorságot és fényképről megrajzoltam a nagyfiam egyik csapattársának portréját. A férjem első ránézésre felismerte! Nagyon büszke vagyok magamra, hogy sikerült ennyit fejlődnöm általatok és el sem tudom mondani, hogy mennyire örülök, hogy rátok találtam! Georgina
Érthető, látványos, jól megjegyezhető technikákat mutatott be a festék használatáról. Nagyon tetszett, hogy milyen sokoldalúan lehet használni 1-1 ecsetet. Nem tűnik ezáltal ördöngősnek a dolog. Köszönöm már ezt az élményt is. Egy ilyen két balkezesnek is felcsillantja a reményt a tanuláshoz, kipróbáláshoz. Köszönöm Zita
Nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettelek Titeket, és általatok ezt a módszert! Még csak egy hónapja tanulok Tőletek, és úgy érzem már is sokat fejlődtem. Nem is gondoltam hogy a rajzolás is ilyen örömmel fog tölteni. Elhivatottságotokhoz további sok sikert kívánok!
Nagyon elégedett vagyok, megtanultam hogy ábrázoljak, rajzoljak a megfelelő arányokkal. Ezeket előtte sose tudtam, nagyon örülük, hogy eljöttem, egészen biztosan jönni fogok még.Egyszerűen, konkrétan és pontosan lett minden elmagyarázva. Azonnal értettem mindent, a kezdeti görcs hamar elmúlt és a harmadik napon azt vettem észre, hogy úgy rajzolok, ahogy soha. Maga a technika sokkal magabiztosabb volt, kreatív ötleteim támadtak, korábban csak maszatoltam.
Szó szerint a pálcikaembertől a portrérajzolásig! Hihetetlen! Olyannyira, hogy már azt is el tudom képzelni, hogy fessek majd valami olyasmit, amit ki lehet - és érdemes - tenni a szoba falára!
Mindig szerettem rajzolni és nem zavart, hogy nem tudok. Most kiderült, hogy mégis, illetve, hogy ez tanulható és fejleszthető! Nem vagyok irigy ember, de a rajzkészséget mindig irigyeltem. Immár magam is megbírkózom a formákkal és tónusokkal. Igaz még csak alap szinten, de folytatni fogom.
Azt vallom, hogy rajzolni meg lehet tanulni és tanítani azt aki akarja.
Példa rá a Ti módszeretek is. Nem kell mindenkiből művészt csinálni,de ha az alkotás örömét sikerül átadni már megérte!
További sok sikert, és minél több tanítványt kívánok!
Üdvözlettel: Mihály
Bátran állíthatom, hogy a jobb agyféltekés rajzolás nagyon hathatósan segíti a kreativitást, s sokkal nagyobb sikerekhez juttatja az embert, mint bármilyen más módszerrel történő rajzolási technika. Rendkívülien fejleszti a koncentrációs képességet, ez különösen a szétszórt figyelmű gyerekeknél hasznos, de egyúttal relaxál, kikapcsol is. Csak javasolni tudom mindenkinek!Üdvözlettel: Takácsné Jutka
Szemmel látható a fejlődés. Nem gondoltam volna, hogy én is tudok ilyen szépet rajzolni.
Nagyon élveztem. Sajnálom, hogy vége van. Több mint valószínű, hogy jövök még másik tanfolyamra is. Az otthoni gyakorlásra is nagyobb motiváltsággal és kedvvel állok hozzá a tanfolyam után.